Kassai Lajos – Lovasíjász

Kassai Lajos – Lovasíjász   Megvásárolható magyar, angol és német nyelven.

A MÚLT

Még nem jártam iskolába, mikor édesanyám felolvasta nekem Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember című könyvét. Nemcsak magam előtt láttam az eseményeket, hanem részese, szereplője voltam a történetnek. Mondanom sem kell, hogy számtalan epizódot költöttem magamnak.
Igen, őseink, a hunok a világ legnagyobb lovasíjászai. Vad vágták, tajtékzó lovak, feszülő íjak. Micsoda érzés! Olyan akartam lenni, mint ők. Félelmetes, halált megvető bátorságú harcos, egy igazi sasíjász. Hát nem is volt fűzfa vagy mogyoróbokor, ami mellett úgy mentem volna el, hogy ne néztem volna meg tüzetesen, van-e olyan hajtása, amiből íjat tudnék csinálni. Íj készült akkoriban még a vödör füléből is, mindenből, ami rugalmas volt, és amit meg tudtam hajlítani. Az őrület nem csillapodott iskolás éveim alatt sem. Nagyapám mindig azt mondta: Ne ezzel foglalkozz, ebből majd nem tudsz megélni!
Nem emlékszem rá, hogy valaha is tévedett volna, ezt az egy esetet kivéve.

UTÓSZÓ

Alapvetően két embertípus van, a kérdés embere és a felelet embere. A kérdés embere az állandóan kutató, tapasztalni, megismerni akaró ember. A felelet embere pedig azt mondja, vallása már mindenre megadta a választ, és visszavonul a hitének megfelelő rítusokba. Az én életem mintha mindkettőt tartalmazná. Én mindent ki akartam próbálni, és azt mondtam, csak az ostobák akarnak a mások kárán tanulni, és nincs fontosabb az egyéni tapasztalásnál. A tudás az egyedüli kincsünk, amit nem vehetnek el tőlünk, és egyben a legarisztokratikusabb dolog is a világon. Most, hogy elértem életem delét, egy napfényes tisztásra jutottam, magam mögött hagyva a kérdések és a vágyak kínzó dzsungelét. Sokkal több az elfogadás, mint a változtatni akarás bennem. A lovasíjászat, ami egykor táltoslovon repített térben és időben, ma már egyre inkább egy rítus számomra, keretet adva hétköznapjaimnak, életemnek. Egyszerre jelenti számomra a tudományt, a művészetet és a vallást. Megpróbáltam a józan észre támaszkodva a lehető legtöbbet megtudni erről a tevékenységről, majd képességeimhez mérten művészien bemutatni, és mire eljutottam idáig, azt vettem észre, hogy hitemmé vált.